[Somos Benfica!] Guttmann Béla – a régi idők focijának legmegosztóbb személyisége

guttmann bélaA tavalyi bukta után nem gondoltuk volna, hogy egy év múlva újra lesz lehetőségünk bizonyítani azt, hogy igenis az európai elitbe tartozunk, ill. azt is, hogy a legendás Guttmann átoknak semmiféle természetfeletti ereje nincs. Az mindenesetre tény, hogy Guttmann Béla 52 éve elátkozta a csapatot és az azóta lejátszott 7 európai kupadöntőnk mindegyikét elveszítettük, s ha már ilyenkor úgyis róla beszél Európa és elhíresült átkát emlegeti, áldozunk egy posztot mi is Guttmann Bélára, hogy ki is volt ő valójában és hogyan jutott el a Benfica kispadjáig. Vigyázat, gigaposzt következik!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Guttmann Béla szobrot kapott

Guttmann Béla szobraA Benfica ma ünnepli 110. születésnapját és ebből az alkalomból az Estádio da Luz mellett felavatták a lisszaboni klub egykori magyar sikeredzőjének, Guttmann Bélának a szobrát. Guttmann Béla a két megnyert BEK-serleggel látható. A híres magyar szakember két ízben irányította a csapatot: először 1959 és 1962 között, majd az 1965/66-os szezonban. Az európai kupasikerek mellett két bajnoki címet és egy hazai kupagyőzelmet is szerzett a sasoknak, valamint az ő nevéhez fűződik Eusébio felfedezése. A portugál labdarúgásban szerzett érdemeit bővíti, hogy Lisszabonba érkezése előtt a nagy rivális FC Portóval is bajnokká avatták.