[Somos Benfica!] Írjunk történelmet

döntő sevillaElérkezett hát a nagy nap. Ismét itt állunk egy európai kupadöntő előtt, s a Juventus skalpja után már csak a Sevillát kell megvernünk ahhoz, hogy teljes legyen az öröm. Mindenképpen szerettem volna találni valakit, aki segít bemutatni a az ellenfelet és szerencsére nem is kellett messzire menni, ugyanis az átmenetileg inaktív, ám nemsokára újra “munkába” álló kolléga, nevezetesen Gomes88 öccse éppenséggel hatalmas Sevilla drukker. Egy rövid egyeztetés után Bence igent mondott, válaszait pedig alább olvashatjátok.

Mióta vagy Sevilla drukker? Mi fogott meg a csapatban?

Már több, mint tíz éve szurkolok a csapatnak, elsőként Frédéric Kanouté és Enzo Maresca voltak a kedvenceim, mondhatom, hogy miattuk lettem a csapat megszállottja. Előbbi fizikuma, fejjátéka és az amellé párosuló technika, míg utóbbi elegáns futballja és kiműveltsége voltak az, amik lebilincseltek.

Hogyan látod a csapatod idei szezonját? Elégedett vagy velük?

A tavalyi szezonhoz képest úgy gondolom, ez mindenképp előrelépés. Biztos részvétel az EL-ben, döntő Torinóban, mondhatjuk, hogy nincs okom panaszkodni. Ám mégis zavar az időközben elúszott 4. hely, az, hogy a  Bilbao valósággal átlépett rajtunk. Örülök az előrelépésnek, mindenképp biztató, de nem vagyok 100 százalékosan elégedett, nem is tudom, lehetnék-e az (ez úgy gondolom, ismerős:)).

Kik azok a játékosok, akiktől tartanunk kéne a döntőn, és miért éppen tőlük?

Alberto Moreno-t emelném ki a bal szélen, sokat segíthet a támadásokban, nem egy támadást fejezett be ő a szezonban és mindemellett rengeteget dolgozik (nem is csoda hogy már sorban áll érte fél Európa).
Bacca és Gameiro-t egyben emelném ki, Gameiro úgy gondolom csak beszállni fog a második félidőben, apró sérüléssel küzd. Gyorsak és “pengék”, mindig bennük van egy meccset eldöntő megmozdulás, nem véletlen jegyeznek együtt 29 gólt, csak a bajnokságban.
Rakiticet nem véletlenül hagytam a végére. A csapat esze és motorja, úgy lát a pályán, mint kevesek, posztján a jelenlegi világ elitjébe tartozik. Gólpasszaival és góljaival óriási szerepet vállalt a brigád idei teljesítményével (ugyancsak állnak sorban páran:)).
rakitic

Ivan Rakitic – elsősorban őt kell kikapcsolni

José Antonio Reyes lehúzott nálunk egy szezont még 5 éves és nagy király volt itt. Jelenleg mi a helyzet vele? Te bírod őt?

A jó öreg José Antonio… mit is mondhatnék róla? Szerintem nincs ember Sevillában (már a vörös-fehér részén) aki ne rajongana érte, ezzel én sem vagyok másként, mikor évekkel ezelőtt hazatért, nagyon boldog voltam. Emellett mindig is ott lesz egy bizonyos hiányérzet vele kapcsolatban, nem olyan pályafutást tudhat maga mögött, mint amilyet jósoltak neki. Technikás, szépen focizik, jól cselez és jók a beadásai is, de ezekhez kell, hogy egészséges maradjon (és ha ő is úgy akarja).
reyes

Emlékszetek még rá?

Hol van a Sevilla gyenge pontja?

A csapat gyenge pontját a védelem jobb oldalára tenném. Akár Coke, akár Figueiras lépjen itt pályára, úgy gondolom itt van a legtöbb esély sikeres támadásvezetésre.

Az idei El egyenes kieséses szakaszában a Sevillának két alkalommal is meleg volt a pite (a Betis és a Valencia ellen), hisz nem sokon múlott, hogy kiessenek. Te hogyan élted meg ezeket a meccseket?

Őrjöngve, természetesen:). A Betis elleni első meccs óriási csalódás volt, leírhatatlan érzések kavarogtak bennem, ám a visszavágóhoz közeledve biztos voltam benne, hogy továbbjutunk, és úgy is lett. A Valencia elleni visszavágó a Betis elleni odavágónál is kellemetlenebbül ért, még hidegebb volt a zuhany, és biztos vagyok abban, azon az estén csoda történt. Persze, én úgy üvöltöttem, mint akit nyúznak, Mbia nevét pedig ezer imába foglaltam (bár az odavágón szerzett gólja után is).

Ha megpróbálnád semleges módon megközelíteni a meccset, akkor hogyan tippelnéd meg a végkimenetelét?

Nehéz semleges szemmel megközelíteni, de megpróbálom. A Benfica egy erősebb csapat, magasabb a játékosaik értéke és ázsiója. Emellett a Juventus hatalmas skalp, úgy gondolom a lisszaboni fiúk nem kis erőt merítenek abból a párharcból. Kívülállóként egy 2-1, 3-1- es győzelmet jósolnék a Benfica javára.

Ez a döntő nem akármilyen döntő lesz, hiszen a bátyád fanatikus Benfica drukker. Együtt fogjátok nézni a meccset? Hogyan fogod elviselni a bátyád örömmámorát, miután diadalmaskodunk?

Hát igen, családi döntő… évek óta vártunk rá, de sajnos nem tudjuk együtt nézni, mivel nálam tombol a vizsgaidőszak, de nyilván végig kapcsolatban leszünk. Várjatok még azzal a diadallal, nekünk kevesebb a veszítenivalónk:)
sevillaBencének ezúton is szeretném megköszönni a válaszokat és az együttműködést!
Most pedig foglalkozzunk egy kicsit magunkkal. Mondanom sem kell, hogy hatalmas várakozás előzte meg ezt a meccset mind Lisszabonban, mind pedig a világon szétszórt benfiquisták körében. Ha ezt a trófeát megnyerjük, akkor nem csak egy fél évszázados böjt végére teszünk pontot, hanem a Benfica minden idők legsikeresebb szezonját is elkönyvelhetjük (pláne, ha még a portugál kupát is megnyerjük a jövő héten).
Ami kisebb aggodalomra adhat okot, az egyértelműen Enzo Pérez hiánya lesz, akit még a Juventus ellen állítottak ki. Ezzel André Gomes előtt nyílik meg egy páratlan lehetőség, hogy egy hatalmas mérkőzésen bizonyíthasson. Mi bízunk benne. Nem lesz ott Salvio sem, aki kisárgázta magát, de a Juve ellen kiosztott lap erősen megkérdőjelezhető, a spori kicsit túlbuzgó volt. Mindenki kedvenc Totója helyett valószínűleg Sulejmani lesz az, aki bekerül a kezdőbe. Fejsa és Sílvio továbbra is sérült, így ők sem léphetnek pályára, de ami a legidegesítőbb, Markovic sem játszhat majd. Nem is azért vagyok pipa, mert pótolhatatlan lenne, hanem mert egy nevetséges bírói döntés miatt nem lesz ott a döntőn. Két hete kapott piros lapot már jóval a lecserélése után, a Vucinic-incidenset követően, ahová egyébként csak azért ment, hogy megpróbálja lenyugtatni barátját, semmiféle konfliktushoz nem volt köze, ezt később még maga Vucinic is megerősítette. A piros lapot mégis megkapta, ezek utána a Benfica pedig hiába fellebbezett, az UEFA nem törölte el a szankciót, tehát Markovic nem játszhat a döntőn.
Mindezt szem előtt tartva is úgy gondolom, hogy egy erősebb csapatot alkotunk a Sevillánál, és most igazán meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget, hiszen egy olyan csapatnál mint a miénk, sosem lehet tudni, hogy mikor jut el újra idáig.
Este 20:45-től tehát Carrega Benfica! Írjunk történelmet!
A meccset egyébként a DigiSport 1 és a Story4 is közvetíti.